Baptista médiakiaonferencia 2015

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

"Misszió - Brand - Gyülekezet - Társadalom" címmel Baptista Médiakonferencia

megrendezésére került sor 2015. március 28-án Pestszentimrén a PIK Házban. A konferencia országos jellegű volt, több városunk Baptista Gyülekezetének képviselői vettek részt ezen az összejövetelen.
Már az előre megküldött meghívó és a hozzá csatolt ismertető alapján lehetett sejteni, hogy nem mindennapi konferenciáról lesz szó. Akik elmentünk hozzájuk, meggyőződhettünk arról, hogy valóban egy jól előkészített, a forgatókönyvük szerinti pontos "menetrendet" kaptunk. Nagyszerű, gyakorlati szakembereket hallgathattunk, akik élvezetes, lenyűgöző előadóknak is bizonyultak.  A téma pedig? Önmagában véve is nagy és hatalmas!
A misszió, a küldetés..., a brand, a márka, a jó hírnév, az elfogadottság, gyülekezet-társadalom, a kis és nagy közösség...
Érdekes, izgalmas, időszerű, örökzöld témák! És még lehetne folytatni a jelzőket... Az előadásokból azután előjött a lényeg, a mély Isten-hit, minden előadó megtalálta az Urat és Őhozzá konkludált előadó és hallgató egyaránt.
Az előadások 3 blokkba rendezve hangzottak el - közöttük néhány perces kávészünettel, mintegy 80 fő érdeklődővel.

Az első blokk 9 órától - 10 óra 10-ig tartott.
Kovács Viktória üdvözölte a megjelenteket és felolvasta a megjelenni nem tudó Békéssy Sándornak, a Baptista Értelmiségi Egyesület elnökének a konferenciához intézett üzenetét, aztán felkérte Papp Jánost, a Magyar Baptista Egyház elnökét megnyitó beszédének elmondására.
Az elnök megtörtént példabeszéddel kezdte: egy baptista gyülekezetben lévő két emberrel. József volt az egyik, aki a régi rendszerben elhagyta hitét, nem járt többé a gyülekezetbe és belépett a pártba. Úgy vélte ez az útja annak, hogy karriert, előrejutást csináljon az életében. A másik embernek Sándor volt a neve, aki megmaradt hitében, továbbra is járt a gyülekezetbe, sőt egyházi szolgálatokat is vállalt. Ez a két ember azonban egy munkahelyen dolgozott, ahol megüresedett egy középvezetői állás, amelyre mindketten pályáztak. Az igazgató úgy döntött, hogy a becsületes, de vallásos embert nevezi ki, nem pedig a hitehagyó megbízhatatlant. "Mennyire fontos az, hogy milyen kép alakul ki rólunk másokban és mennyire nem csupán a mi törekvésünk, ami meghatározza ezt. Sok-sok minden más is, ahogyan élünk, ahogyan viselkedünk, amilyen emberek vagyunk, és ahogyan képviseljük azt, akik vagyunk.... Nem pusztán önmagunkat képviseljük jól-rosszul, bemutatva magunkat és a hozott értékeinket a körülöttünk élőknek, hanem valahol mélyen, legmélyebben a mindenható Istent, az Úr Jézus Krisztust képviseljük." Mondta az elnök.
Azután Tóth Kálmán önkormányzati képviselő - Ughy Attila polgármester személyes képviseletében - lépett a mikrofonhoz. Rámutatott arra, hogy a XXI. században sok minden megváltozott körülöttünk, új kihívásokkal kell szembenéznünk. A rendszerváltozás után új közösségek, új egyházi közösségek is szerveződtek. Önkormányzati képviselőként is és jobboldali politikusként is feladatának tekinti, hogy támogassa a közösségeket, az egyházi közösségeket is.
Ezt követően Háló Gyula, a Pestszentimrei Baptista Gyülekezet lelkésze, az MBE kommunikációs vezetője emelkedett szólásra, aki beszédét a következő napi, azaz virágvasárnapi Jézus Jeruzsálemi bevonulásával kapcsolatos apokrif történet elmondásával kezdte. Ebben a történetben Jézustól azt kérdezi az út szélen egy kislány: "Jézus, miért van az, hogy Te ilyen sok embert vonzol"? Amire a válasz: "Nem az az érdekes, hogy én mennyire vonzom az embereket, hanem az, hogy én vonzódom az emberekhez." Ez a Krisztusi brand!
Az első blokkban még két előadás hongzott el.
Az egyik: Szebedinszki B. Szandra, a Budapesti Corvinus Egyetem, Külső Kapcsolatok Igazgatósága, kommunikációs területért felelő szakmai irányítójának "Sónak lenni", avagy  az intézményi brand-managementről dióhéjban címet viselte és diák vetítését is magában foglalta.
A másik pedig Sonkoly Tamás zsonglőr, az Unilever marketingese a Budai Baptista Gyülekezetből, aki arról óhajtott beszélni, hogyan tudja egy gyülekezet áthidalni azt az egyre mélyebb szakadékot, ami közte és a még nem hívők között van "A Látható Szeretet - gyülekezeti brandépítés"  című, dia-vetítéssel egybekötett előadásában.

A második blokk 10 óra 30-tól - 11 óra 40-ig került lebonyolításra.  
Ebben
a blokkban az első előadást Bócsa Barnabás, a Baja Kommunikációs és Marketing Kft. ügyvezető igazgatója tartotta "Ahogy a város médiája látja és látni szeretné a gyülekezetet"  címmel. Az ügyvezető elmondta, honnan indult ez a cég: mindösszesen 3-4 főből álló stábjuk volt, de mára - igaz jelentősen kibővült feladatokkal - mintegy 130 főre szaporodtak. Ma már feladataik közé tartozik a túrizmus szervezése (szálló, kemping, étterem, apartman ház), továbbá kultúrális rendezvények szervezése és a városi média is jelentősen kibővült (Bajai TV, Bácskai Napló, www.baja.hu, koordináló Kommunikációs Osztály). Tőle is szép diákat láthattunk.
Következő előadó Ódor Katalin, a Pestszentimrei Közösség Ház igazgatója volt. Előadása a "Pestszentimrei egyházak népművelői szemmel" címet viselte és Pestszentimre történetébe mélyebb betekintést adott. Gondolatait a következő témák szerint csoportosítva adta elő: 1. Pestszentimre, ahol "az Ige testté lőn..." - településtörténet, 2. PIK, mint a közösségek háza, 3. Pestszentimre brand. Az előadást bőséges képanyag egészítette ki diák formájában.
A blokk harmadik előadójaként Zentai László, Eger Város Önkormányzatának médiareferense kapta meg a mikrofont, hogy elmondja "Ahogy a városvezetés látja és látni szeretné a gyülekezeteket" című beszédét, amelynek fő gondolatai: 1. a béna kibúvóink megbénítanak minket, 2. érdkel-e, hogy őket érdekli-e? 3. a Város soha nem fogja érteni a Filippi 4:24-et, 4. a Város nagybetűs Közösségként tekint ránk, 5. STOP "nyezsgetés": kurázsi, erő, hitelesség 6. a gyülekezet arculata: isteni dizájnelemek, papíron, neten és a kapcsolatokban.

A második kávészünet után 12 órától - 13 óráig tartott a harmadik blokk.
Ekkor Győri Kornélt, a Pécsi Vonósok zenkar karmesterét hallgathattuk. A rendkívül érdekes és szellemes előadásának a címe: "A társadalommal élő hívő ember személyes brandja". Szerényen, talán a "tanár úr, nem készültem" jelenetet helyezte kilátásba, de csakhamar megbizonyosodhattunk: nagyszerű előadás hangzik... a kutyája, a nagyapja, Bruce Willis, az "énmárka", légy önmagad... minden bizonnyal érdemes meghallgatni a videót.
A végleges búcsúzkodás előtt még egyszer meghallgathattuk Papp Jánost, az MBE elnökét. Előadása "A várossal élő lelkipásztor személyes brandja" címet viselte. Személyes vonatkozásokról beszélt. Feleségéről, családjáról. Aztán a Győrben lelkészként eltöltött 10 évét említette fel. Majd Budapestre kerülve 2000-től missziói igazgató lett, 2012-től pedig az Egyház elnöke. 10 gyülekezetben volt ügyintéző, lelkipásztor - többek között - Kondoroson is.
"Van egy Bermuda háromszög, amiről tudjuk, hogy az veszélyes terület, ismeretlen terület, ahol nagyon sok hajó elsüllyedt, és ahol sokféle titok rejtőzik." Mondta, aztán hozzátette: "A várossal és a város vezetésével együtt élő, együtt mozgó lelkipásztor egy ilyen 'Bermuda háromszögben' kell, hogy elhelyezze magát." Innen kell kitörni....
A háromszög: a támadás, a távolságtartás és az alázatoskodás háromszöge. És a végén: imádkoztunk...
Távozáskor az ajtóban előre engedtem egy házaspárt. A férj ezt mondta: "ez aztán egy fantasztikus, igazi konferencia volt!"

FOTÓGALÉRIA
bármely képre rákattintva a képek nagyíthatók és lapozhatók


 




A videó megtekintéséhez
javasolt a teljes képernyőméret!

 
 

Az oldalt írta és szerkesztette: Szabó László ....................................................................................................................................................Vissza a fő oldalra

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz